Október 14-én kezdjük a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös bemutatását a hegyhátsáli csillagvizsgálóból. A hét minden napján, este 18 órától. Derült idő esetén! Info: +36309376283
Kategória: Egyéb (Page 2 of 4)
Valószínüleg a legismertebb csillagképünk a Nagy Medve (Ursa Major) csillagképben lévő, közismert nevén a Göncölszekér. Már a gyerekek is felfedezik az északi égbolton a jellegzetes „szekér” alakját. A csillagkép hét csillaga alkotja a szekér jelleget, melynek három csillaga a rúdat, négy pedig a kereket formázza. Egész évben látható, bár télen lebukik a látóhatár fölé.
A csillagkép több érdekességet is rejt magában. Szekerének hátsó két csillagaát képzeletben összekötve és meghosszabítva megtaláljuk a Sarkcsillagot. Ezt már ős idők óta használják tájékozódási pontként.
(fizikakonyv.hu)
A rúd három csillaga közül a középső a Mizar. Mellette látható az Alcor, népi magyar nevei: Lovas, Kisbéres, Kisbojtár, ami olyan halvány, hogy csak nehezen lehet észrevenni a fényes Mizar mellett. Az ókori rómában azzal tesztelték az újoncjelöltek látását a hadseregben, hogy látják-e az Alcort. Aki nem látta, azt nem vették fel légionáriusnak. De a magyar pásztoremberek is sokszor „ugratták” azzal a bojtárjukat, hogy vajon látja-e az égen a cimboráját? Ezzel egyben meggyőződhettek a szemük élességéről is. (WIKI)
A Göncölszekér a csillagkép társaival illetve egyéb égi csodákkal megtekinthetőek a csillagvizsgálóban szabadszemmel és távcsövön keresztül előzetes bejelentkezés alapján. (Elérhetőségek menüpont)
2024.09.21
A zalaegerszegi Eötvös József Általános iskola, 2/c osztály diákjai és szüleik látogattak el a csillagvizsgálóba egy piknikre és csillagászati bemutatóra. A szülők által készített finom ételek, a vidám játék mellett megismerkedtek a csillagvizsgálóval, annak felszerelésével. Előadást néztek, hallgattak a Nap rendszerről, a naptevékenységekről és megfigyelhették a Napot a távcsöves bemutatáson. Az est beáltával rácsodálkoztak a Hold krátereire, a Szaturnusz gyűrűjére. Az est folyamán ellátogatott hozzánk Bokodi Áron bajnai amatőrcsillagász, távcső építő.
Mintha csak a Kis herceg című könyvet olvasnánk, valóban megható, ha valakiről elneveznek egy kisbolygót, így nemcsak a Földön őrzik emlékét. Ha felnézünk a csillagos égre, akkor jusson eszünkbe a körmendi születésű, Hegyhátsálon élő, nagy tiszteletnek örvendő amatőrcsillagász, aki öt évtizeden át folytatott ismeretterjesztő tevékenységet.
A Nemzetközi Csillagászati Unió a 231571 sorszámú aszteroidát keresztelte el a ő nevére. A Tubolyvince kisbolygó majdnem 5 év alatt kerüli meg a Napot, s 2008. október 22-én fedezte fel a Piszkéstetői Obszervatóriumból Sárneczky Krisztián és Kárpáti Ádám (Zaol.hu/Hegyi N)
2024.08.12
Nemzeti Média és Hírközlési hatóság jött el kérésünkre bemutatót tartani
A komoly dolgok mellett jutott idő a játékra és távcsöves bemutatóra is
2024.08.09
A Vas népe fotói
2024.07.15
2024.03.26